Az olaj húzta vissza Amerikát
A nap elején még erősödéssel kezdtek a vezető amerikai részvényindexek, majd a végéhez közeledve elfogyott a lendület, amiért az olaj is okolható.
A nap elején még erősödéssel kezdtek a vezető amerikai részvényindexek, majd a végéhez közeledve elfogyott a lendület, amiért az olaj is okolható.
Nincs több vacsora női kollégákkal, nem ülnek melléjük a repülőn, eltérő szinten foglalnak szobát egy szállodában és nincs kettesben való üzleti megbeszélés - nagyjából így foglalható össze a Bloomberg szerint a férfi kollégák hozzáállása a női munkatársakhoz a Wall Streeten.
Egész nap fel-alá rángatták a vezető amerikai részvényindexeket, majd a végére komoly szárnyalással zártak.
Még májusban jelentették be az amerikai hatóságok, hogy módosítanák a Volcker-szabályt, ami megtiltja az ország bankjainak, hogy saját tőkéből kockázatos eszközökbe fektessenek. A Wall Street szereplői, bár régóta reklamálnak a szabályrendszer komplexitása miatt, a mostani módosítások miatt is zúgolódnak.
Benyújtott egy törvényjavaslatot Bernie Sanders az amerikai nagybankok szétdarabolására - írja a Hill.
Az idei első félévben a Wall Street-i cégek által jelentett profit 13,7 milliárd dollárt tett ki, ha ez az ütem év végéig kitart, akkor 2011 óta nem látott évet zárhatnak a vállalatok, ami a bónuszoknál is rendkívüli évet jelenthet - írja a Bloomberg.
Több hackertámadást próbáltak meg elkövetni a MyEtherWallet (MEW) nevű ethereumtárca ellen, mint összesen a Fortune 500 bankjai ellen az elmúlt néhány hónapban - állítja a Segasec kiberbiztonsági vállalat.
A kezdeti gyengélkedés után már majdnem feljöttek a Wall Street vezető indexei, amikor Donald Trump újabb Kína elleni védővámokat lengetett be. Aztán majdnem sikerült azokat is kiheverni, de végül mérsékelt mínusszal zárta a napot Amerika.
Az újabb kereskedelmi háborús veszélyek miatt a pénteki kereskedés első felében kismértékben gyengült a Dow Jones és az S&P-500 index, csak a Nasdaq tudott emelkedni.A végére aztán majdnem sikerült ledolgozni a hátrányt, de a Dow így is mínuszban ragadt.
Visszadobott az amerikai bíróság egy csoportos keresetet, melyben azzal vádoltak meg több nemzetközi nagybankot, hogy manipulálták a 9000 milliárd dolláros amerikai állampapírpiacot 2005 és 2015 között.
Amíg nálunk a nemzeti ünnep miatt nem volt kereskedés a tőzsdén, a Wall Streeten mérsékelt erősödéssel zártak az indexek. Egész nap minimális volt az elmozdulás, a Tesla papírjai viszont nagy utat jártak be.
A nap elején gyengüléssel nyitottak a vezető amerikai részvényindexek, majd fokozatosan elkezdték ledolgozni hátrányukat, a nap végére pluszba kapaszkodtak a kereskedelmi háború enyhülésének hírére.
Végig kismértékű pluszban voltak a vezető amerikai részvényindexek kedden, ez kitartott a zárásig.
Az amerikai elnök devizaháborúról és kereskedelmi tarifákról szóló nyilatkozatai után pénteken a nyitást követően elbizonytalanodtak az amerikai indexek, azonban hamar elillant a negatív hatás. A nap második felére aztán elfogyott a lendület, így a zárás már negatív lett.
Jókora emelkedéssel zártak hétfőn a meghatározó tengerentúli tőzsdeindexek, a jelek szerint a befektetők - legalábbis átmenetileg - félretették a kereskedelmi háború kialakulásával kapcsolatos félelmeiket.
Gyakorlatilag stagnálnak szerdán a Wall Street vezető indexei miután a Fed a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal megemelte az alapkamatot. A zárás előtt aztán elromlott a hangulat.
Végig jelentős emelkedést mutattak a vezető amerikai részvényindexek, a jó hangulat pedig egészen a zárásig kitartott.
Masszív erősödéssel kezdték a hétfői kereskedést a Wall Street vezető indexei, a Dow több mint 300 pontot ugrott pénteki záróértékéhez képest. A részvények között bőven találni kimagasló teljesítményt, 2-3%-os szárnyalás sem ritka.
A Dow Jones ipari átlagmutató enyhe emelkedését leszámítva gyengültek a főbb egyesült államokbeli tőzsdeindexek pénteken.
Zsinórban a nyolcadik a napját zárták emelkedéssel a vezető amerikai indexek, bár azért komoly emelkedésről túlzás lenne beszélni, alig volt érezhető a javulás.
Közzétette jelentését az eddigi béketárgyalásairól.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.